We moved

I'm sorry, but I must say that we moved.

Check out my new site on http://unrealnoise.blog.hu

Sylvia Plath - Az Üvegbura

Sajnos "Az üvegbura" a várakozásommal ellentétben teljesen átlagos regény. Vagy talán még kicsit gyengébb is. A történet nem túl érdekes, egy idő elteltével megismerkedünk pár személlyel, hogy aztán a későbbiekben az „üvegbura” miatt végül teljesen feledésbe merüljenek, ilyenformán pedig csupán elpocsékolt sorokra, oldalakra tudok gondolni, hiszen Esther senkihez nem ragaszkodott igazán, senkit nem szeretett annyira korábbi, még normális életéből, hogy számunkra valamilyen szinten megrendítő legyen az a depresszió, melynek aztán útja során rabja lesz.

Egyszerűen kevés volt, nem is nagyon élveztem, és igazából nem is úgy haladtam vele, mint más regényekkel. A cselekmény sem volt túl jól felépítve… A regény utolsó része és a kezelés is meglehetősen unalmas volt, ehelyett sokkal inkább olvastam volna arról, hogyan tud az élettel megbirkózni a továbbiakban, képes lesz-e valami eredetit, maradandót alkotni. Meg aztán a magánéletét is lehetett volna boncolgatni még…

Óriási hibának tartom, hogy a pszichológusokkal folytatott beszélgetések gyerekesen egyszerűen voltak, sehol nincsenek valódi ok-okozati összefüggések, csapdák, mélyebb gondolatok, utalások és szembesítések… Bezzeg elektrosokk-terápiára, nah arra aztán futotta…

Irreális, unalmas, lagymatag. Hiányzott a parázs a párbeszédekből. És bár elfogadom, hogy egy depressziós illető beleszarik az egész kezelésbe, de az orvosnak reagálnia kell, célra kell vezetnie, rávilágítania, hogy ez azért így márpedig közel sincs rendjén. Ebből pedig jóformán semmi nem tapasztaltam. Csalódás.

A szöveg és a lefestett képek is meglehetősen gyengének hatottak, gyakran megesett, hogy az elolvasott egy oldalból csak körülbelül fél, esetleg kicsit több jött volna át… Ilyet pedig eddig olvasás közben nem nagyon tapasztaltam… Igazi, perzselő feszültséget pedig aztán ne is keressen itt az ember…

Bár kicsit más téma, más megközelítés, de aki komoly pszichológiai hadviselést, magával ragadó színészi alakításokat, nagyszerűen, logikusan és eredetien felépített forgatókönyvre lenne kíváncsi, az nézze meg az In Treatment című HBO sorozat első évadját. Na az (ezzel ellentétben) egy példaértékű, zseniális alkotás. Gabriel Byrne főszereplésével.


Moly.hu-s adatlapomat – a könyvről – itt megtaláljátok.
A mű eredeti címe: The Bell Jar

Take Shelter (2011)

A 78-as születésű és meglehetősen fiatal Jeff Nichols egy igazán remek filmmel örvendeztette meg a mozirajongókat tavaly, mikor is egy olyan kétórás mozit varázsolt elénk, melyet számtalan ismert, már régóta a szakmájában tevékenykedő rendező szeretne munkássága során – legalább egy alkalommal – a magáénak tudni.

Nichols egyik kedvenc témámat tette meg a film, és lényegében a főszereplő központi mozgatórugójává, ez pedig nem más, mint egy igazi, amerikai kertvárosi vihar. Azonban ez esetben nem holmi kommersz tálalásban előadott, hétvégi mozizásra kiválóan alkalmas családi katasztrófafilmet kell elképzelni...

A filmet Nichols meglepően magabiztosan vezényli le, talán ettől is lesz összességében olyan kimagasló a végeredmény. Beszélhetünk itt a visszafogott rendezésről, a remek zenei aláfestésről, a két főszereplő (a már többször is bizonyított Michael Shannon mellett a gyönyörű Jessica Chastain) számtalan díjat besöpört zseniális alakításairól, az atmoszféráról, valamint a végig jelenlévő idegtépő feszültségről, a lényegen ezen dolgok mit sem változtatnak. Ez egy igazi, vérbeli szerzői munka, mely nem hódol be igazán senkinek vagy semminek, így nem is él a már-már megszokottnak mondható, sablonos megoldásokkal, csupán él a felkínálkozó lehetőségekkel.

A Take Shelter nem egy egyszerű, hétköznapi, amerikai családi dráma, hanem a főszereplőt, Curtis-t gyötrő profétikus álmok, és azon hatások következményiből adódó konfliktusok és belső vívódások tökéletes lenyomata, mellyel így vagy úgy azért mindannyian szembesülünk az életünk során. Nichols remek érzékkel játszik (ápolja és rombolja) a két főszereplő viszonyát, miközben egyik szerep sem megy a másik kárára, az egyensúly itt is tökéletesen el van találva.

A Take Shelter ahol kell gondolkodásra késztet, ahol kell megijeszt, de egy biztos, értő és gondos kezekkel felépített film, mely már rögtön az első percek képeivel és hangulatával magával ragadja a nézőit.

Ha dollármilliókkal sajnos nem is, de azért kritikai elismerésekben meglehetősen szépen teljesítő film megfelelő alapot nyújthat a továbbiakban az írói és rendezői feladatokért felelő úriembernek, aki még idén, 2012-ben jelentkezik egy újabb filmmel, a Mud-dal, mely reméljük újfent egy magával ragadó, igazán lebilincselő alkotás lesz, melynek záró képsorai után ismét csak a képernyőre bámulva, meredten ülünk, miközben próbáljuk feldolgozni azt a nagyszerű, lélektanilag meglehetősen súlyos élményt, melyet mindenkinek át kellene élnie, meg kellene tapasztalnia, aki egy kicsit is szereti a mozik és filmek világát. Erre szerencsére meglehetősen sok esélyünk van, látva az ismét parádés szereposztást és a meglehetősen sikeres kritikusi, újságírói fogadtatást a 65. cannes-i filmfesztiválon. Csak így tovább!

Béna (?!) IMAX - Budapest

Gondoltam, ha már közeledik a The Dark Knight Rises bemutatója, felnézek az imaxbudapest oldalára/fórumára, hátha történt valami pozitív változás. Mégis mihez képest? Hát ahhoz képest, hogy átálltak nem is olyan rég digitális képre, melyet egy 2k-s vetítő segítségével hoznak létre. Mondanom sem kell, hogy ez az átállás anyagi megfontolásból vált "szükségszerűvé". A váltás következtében több filmet is leadhatnak (hiszen most már nincs kópiára szükség = jóval kisebb költségek), így persze talán tényleg nem maradunk le semmi jóról (legalábbis ezt hinné az ember ugye), viszont a minőség az egy "vicc", pláne hogy mekkora hype övezi az egész IMAX mozizást, ami az elején még tényleg szép és jó volt, de a jelenlegi "gagyi" vetítővel meg sem közelíti azt az élményt, amit a filmes volt képes átadni. Az igazi mozirajongók szemét pedig ez erősen szúrhatja, bánthatja, ezt pedig mi sem jelzi jobban, hogy a fórumba bekukkantva az első téma jelenleg éppen a "Számíthatunk az eredeti IMAX-hez méltó vetítőre a (közel)jövőben?" címet viseli. A fórumban többen is felemlegetik például a RealD 3D-s 4k-s Sony vetítőjét. Csak úgy, kontrasztképp. "Knabeto" nevű felhasználó például többek közt ezen sorokat osztotta meg velünk a fórumban:

Inkább figyelmükbe ajánlom, hogy Siófokon hamarosan (június 21.) nyílik egy miniplex, 2 teremmel, Sony 4K-s vetítőkkel. Gondolom nem kell ecsetelnem, hogy ez milyen fényt vet az IMAX-re.

Most ezen mit ragozzak... Hol van az a maximalizmus, mely az elején annyira jellemezte őket? És hol van az a minőség, amelyre aztán a továbbiakban cseppet sem csekély mértékben támaszkodhattak. Mindenki IMAX-ba akart menni, mert az valami olyan állat, hogy csak nah! Pl. az AVATAR-ra alig lehetett jegyet foglalni. Mert ebből csak egy van. Az egész országban. Ez a legjobb, a legszebb! Hát igen, régebben lehet így is volt...
Közben gondolkodom, majd ara jutok, hogy aztán a végén még az lesz, hogy újfent nem megyek el megnézni a moziba a várva várt filmeket... Olvasgatok, kattintgatok, hogy aztán rátaláljak egy témával arrébb a fórumban "enny" postjára:

Sajnos arra is egyre kevesebb esélyt látok, hogy bármilyen formában legyen a film IMAX-ben... A remény hal meg utoljára!

(Az az enny, aki régebben még időben jelezte, hogy a kinti hatalmas siker ellenére is biztos, hogy nem lesz IMAX féle The Dark Knight itthon. És hát így is lett.) Ha ez igaz, akkor triplán hülyék menedzselik és fejlesztik ezt az egészet. Mert oké, hogy "szar", de a nép tuti menne azért rá, max pár ezer (talán tízezer) ember húzná a száját a soványka látvány miatt, de így... Nincs és nem is lehetne ezen folyamatokra és döntésekre épeszű magyarázatot adni.

Justified (2012 - Season 3)

Nem is olyan rég véget ért 2012 egyik legjobb televíziós sorozatának új, harmadik évadja. Kezdjük azzal, hogy elég nagy Timothy Olyphant fan vagyok, hisz tényleg annyira természetesen mozog a szerepeiben, hogy az valami elképesztő. A Justified első évadja végén bár nem voltam maradéktalanul elégedett (7/10), nem volt mit tenni, gyorsan folytatnom kellett, teljesen beszippantott az a hangulat, és azok a dialógusok, melyekről majd minden sorozatos portál ódákat zeng.

A második évadban egy kicsit komolyabb, komplikáltabb történetet mesélnek el, zseniális alakításokkal. (Margo Martindale kizárt, hogy ne nyűgözzön le mindenkit.) A harmadik évadban aztán a készítők még magasabbra emelték a lécet, sorra szállították a jobbnál jobb részeket, tényleg alig lehetett rajtuk fogást találni. A szereposztás pedig ismét csak magáért beszél. További pozitívumként éltem meg, hogy a kevésbé érdekes (néha idegesítő, unalmas) karaktereket kicsit félretették pihenni. Azonban mivel tényleg meglehetősen sok szálon futott a történet, a kidolgozással sem lehetünk maradéktalanul elégedettek, mintha az íróknak, rendezőknek nem maradt volna elég idejük bizonyos embereket, helyszíneket jobban, több aspektusból bemutatni.

Az utolsó előtti részben már látszott, hogy talán átestek a ló túloldalára, a szálak összefűzése bizony mindenképpen lehetett volna jobb is. A finálé ennek megfelelően közel sem lett hibátlan, nem egy logikátlanságot fedezhettünk fel szereplőink cselekedeteit boncolgatva. Kapkodós lett, pár érthetetlen momentummal.

Az epizód végén aztán leszögezhetjük, hogy lényegében közel ott tartunk, mint a tavalyi évadzáró után. Hogy ez jó vagy rossz, döntse el mindenki maga. Bár ha belegondolunk, a való életben sem garantáltan változnak meg "x" idő alatt az emberek, a körülmények és a helyzetek. Raylan Givens azért idén nem szórakozott, sokkal tökösebb lett a végére, szerintem már kicsit elege lett az egészből. Nagyszerű pillanatai voltak, bár mintha kissé a háttérbe szorult volna. Sodródott a szálak okozta árral.

A Dickie Bennett-et alakító Jeremy Davies pedig kifejezetten üde színfolt volt, bár keveset szerepeltették, de azt jókor tették. Jelenléte természetesnek, mint sem erőltetettnek hatott.
A képek és az operatőri munka rendben volt, nekem kifejezetten tetszett még az olykor felcsendülő zenei aláfestés, ez még inkább mélyített az egyébként sem gyenge hangulaton.

Kiemelném még Robert Quarles-t játszó Neal McDonough személyét, aki azért elég rendesen odatette magát, kár, hogy kissé komolytalanra vették az írók a szerepét a végére. Sajnos ennél sokkal több volt a karakterében. Minden negatívum ellenére szerintem a harmadik szezon még jobb lett a tavalyi évadnál is, így egy 7-es, majd egy 8-as első, és második évad után egy 9-et nekem bőven ért ez a 13 rész.

A jelenleg futó sorozatokból a The Killing, Sons of Anarchy és Mad Men szintjén mozgott, ami azért csak mond valamit mindenkinek. A nézettség pedig bár már volt magasabb, azért még tűrhető számokat hoz, így jövőre jön a 4. évad, reméljük legalább ilyen jó részekkel.

Atoma - Bermuda Riviera

A 2011-ben Slumber-ből alakult Atoma első bemutatkozó videója tegnap landolt a youtube-on, és hát nincs mit ragozni, az első klipjük szó szerint bombasztikus lett. És hiába láthatott már legtöbbünk ilyen felvételeket, akár jól és jó zene alá is keverve, ennyire hibátlanul összerakott anyaggal azért igen-igen ritkán találkozik az ember.

Mivel egészen filmzenésre, előzetesesre sikeredett maga a zene is, és mivel az album 5. tételéről van szó, könnyen elképzelhető, hogy van valamiféle interlude funkciója is, így több hasonló ének nélküli dalra nem igen számíthatunk. Persze nem mintha ez bármiféle problémát jelentene.

A lemez március 30-án jelenik meg, szóval már csak három hetet kell kibírnunk valahogy.



Lemezborító:

Az együttes még tavaly közzétett egy dalt az albumról Highway címmel, melyet az alábbi videó alatt hallgathattok meg.



Atoma official site, Atoma facebook, Slumber & Atoma rateyourmusic.com profile.

Sons of Anarchy (2008-)

Kissé feleslegesnek érzem, hogy egy olyan sorozatról írjak, ami nemzetközileg is meglehetősen nagy rajongótáborral bír, valamint kijelenthetjük, hogy lényegében aki kicsit is vevő a komolyabb sorozatokra, az már rég bepróbálkozott vele, hogy aztán rabja legyen a Sons of Anarchy című történetnek. De ha nem, akkor is biztos, hogy már hallott róla. Akár kíváncsi rá valaki, akár nem, én azért csak megteszem, ekkora kedvencről nem tudok nem írni pár sort legalább.

Nos, Breaking Bad ide vagy oda, bátran ki merem jelenteni, hogy ez jelenleg a legkomolyabb, legjobban megírt és kivitelezett, jelenleg is képernyőn lévő sorozat. Hiába a személyes kedvenc a The Killing, egy évad azért nem ér fel négy olyan remek szezonnal, melyet a motorosok maguk mögött tudhatnak. Az első évad kezdeti nehézségei, a felvezetés után aztán sorra kaptuk a jobbnál jobb részeket, személy szerint nem egyszer tényleg az állam kerestem a padlón. És ezeket a pofonokat nem csak kizárólag az évadzárókon osztogatta a SOA készítője, Kurt Sutter.

Az a Kurt Sutter, aki véleményem szerint még azt a Damon Lindelof-ot is simán lenyomja, aki azért szintén nem egy kis széria, a LOST egyik főguruja volt. Kurt Sutter kisebb szünetektől eltekintve meglehetősen aktívan kommunikál a rajongókkal, többek közt twitteren is rendszeresen osztja az észt. Tényleg látszódik rajta, hogy szívügye a sorozat, és mindent megtesz annak érdekében, hogy valami egészen eredetit, zseniálisat hozzon össze. Egyébként valóban nem egyszerű figura, nem is olyan rég még twitteren szólogatott be az AMC-nek a Mad Men-nel kapcsolatban, aztán gondolta, hogy jobb lesz ha még időben törli a profilját... Majd később ígéretet tett arra, hogy ha szép számmal nyit a következő szezon, újra aktív szerepet vállal a közösségi médiában. Nos, a negyedik évad első része nem cicózott, csatornacsúccsal köszönte szépen a figyelmet, minden a legnagyobb rendben van, így aztán Sutter nyugodtan visszaülhetett a twitter elé...

Hogy mivel is találkozhatsz a sorozatban? Fegyverkereskedelemmel, drogokkal, jó és kevésbé jó puncikkal, motorokkal, politikával, erőszakkal, akciókkal, nyomozással és családi drámával természetesen. Ezekkel mind találkozhattunk már valahol, valamilyen formában, de ennyire tökéletes összhangban, ennyi szál és terület biztos nem volt ezidáig sehol sem.

A Sons of Anarchy sajnos mai napig nem lett díjakkal elhalmozva, az Emmy jelölések sem éppen úgy repkedtek, ahogy az ember elvárta volna egy ilyen volumenű dolog láttán, de hát ez van, nincs mit tenni. Viszont az Emmy saját magát teheti nevetség tárgyává, ha ténykedése közben egy olyan kultikus magasságokba emelt sorozatot nem képes megfelelő mértékben díjazni, mely véleményem szerint sorozat-történelmet írhat. Már ha nem tette meg eddig... Szerencsénkre lesz még remélhetőleg két felejthetetlen évad, szóval bízzunk a legjobbakban... Értékelés sem lehet kérdéses, egy roppant erős második és harmadik évad után egy talán tökéletes negyediket kaptunk, mely pontszámban nálam maximumot takar.

És nem, nem kell "motorosbuzinak" lenni ahhoz, hogy valaki igazán élvezni tudja ezt a remekművet, de majd mindenki a saját bőrén tapasztalhatja, hogy az első 4-5 rész után mennyire felpörög a sztori. Ja és mondtam már, hogy Sutter egy cseppet sem elhanyagolható vagy béna mellékszerepet is elvállalt a sorozat(á)ban? Ha ezek után sem érdekel, akkor úgy kell neked.

The Chaser (2008)

Egy meglehetősen pörgős és eszméletlenül letaglózó thriller egy kíméletlen hajszáról. Egy hajszáról az életért.

Bizony roppant erős munka Na Hong-jin első igazi rendezése, személy szerint biztos jó ideig a hatása alatt maradok. Túlzás nélkül az utóbbi évek legerősebb thrillerje, egy igazán elborult történettel és pár megválaszolatlan kérdéssel, melyek viszont mit sem vonnak le érdemeiből... Látni kell!

Blizard of Urbino

I found some awesome photos from Urbino (Italy). For more pictures click here.

Source: Filippo Biagianti - facebook albums ß federicobarattini.com


Nagyobb térképre váltás

Project C.A.R.S. Artworks

Click here to download (1080p)

Click here to download (1080p)

One Second # 0.003

One Second # 0.002

Blizzard in the Balkans - 2012 Feb

I think, this is absolutely amazing. More pictures please click here!

One Second # 0.001

Anneke van Giersbergen - The Gathering