Wednesday, May 30, 2012

Justified (2012 - Season 3)

Wednesday, May 30, 2012
Nem is olyan rég véget ért 2012 egyik legjobb televíziós sorozatának új, harmadik évadja. Kezdjük azzal, hogy elég nagy Timothy Olyphant fan vagyok, hisz tényleg annyira természetesen mozog a szerepeiben, hogy az valami elképesztő. A Justified első évadja végén bár nem voltam maradéktalanul elégedett (7/10), nem volt mit tenni, gyorsan folytatnom kellett, teljesen beszippantott az a hangulat, és azok a dialógusok, melyekről majd minden sorozatos portál ódákat zeng.



A második évadban egy kicsit komolyabb, komplikáltabb történetet mesélnek el, zseniális alakításokkal. (Margo Martindale kizárt, hogy ne nyűgözzön le mindenkit.) A harmadik évadban aztán a készítők még magasabbra emelték a lécet, sorra szállították a jobbnál jobb részeket, tényleg alig lehetett rajtuk fogást találni. A szereposztás pedig ismét csak magáért beszél. További pozitívumként éltem meg, hogy a kevésbé érdekes (néha idegesítő, unalmas) karaktereket kicsit félretették pihenni. Azonban mivel tényleg meglehetősen sok szálon futott a történet, a kidolgozással sem lehetünk maradéktalanul elégedettek, mintha az íróknak, rendezőknek nem maradt volna elég idejük bizonyos embereket, helyszíneket jobban, több aspektusból bemutatni.

Az utolsó előtti részben már látszott, hogy talán átestek a ló túloldalára, a szálak összefűzése bizony mindenképpen lehetett volna jobb is. A finálé ennek megfelelően közel sem lett hibátlan, nem egy logikátlanságot fedezhettünk fel szereplőink cselekedeteit boncolgatva. Kapkodós lett, pár érthetetlen momentummal.

Az epizód végén aztán leszögezhetjük, hogy lényegében közel ott tartunk, mint a tavalyi évadzáró után. Hogy ez jó vagy rossz, döntse el mindenki maga. Bár ha belegondolunk, a való életben sem garantáltan változnak meg "x" idő alatt az emberek, a körülmények és a helyzetek. Raylan Givens azért idén nem szórakozott, sokkal tökösebb lett a végére, szerintem már kicsit elege lett az egészből. Nagyszerű pillanatai voltak, bár mintha kissé a háttérbe szorult volna. Sodródott a szálak okozta árral.



A Dickie Bennett-et alakító Jeremy Davies pedig kifejezetten üde színfolt volt, bár keveset szerepeltették, de azt jókor tették. Jelenléte természetesnek, mint sem erőltetettnek hatott.
A képek és az operatőri munka rendben volt, nekem kifejezetten tetszett még az olykor felcsendülő zenei aláfestés, ez még inkább mélyített az egyébként sem gyenge hangulaton.



Kiemelném még Robert Quarles-t játszó Neal McDonough személyét, aki azért elég rendesen odatette magát, kár, hogy kissé komolytalanra vették az írók a szerepét a végére. Sajnos ennél sokkal több volt a karakterében. Minden negatívum ellenére szerintem a harmadik szezon még jobb lett a tavalyi évadnál is, így egy 7-es, majd egy 8-as első, és második évad után egy 9-et nekem bőven ért ez a 13 rész.

A jelenleg futó sorozatokból a The Killing, Sons of Anarchy és Mad Men szintjén mozgott, ami azért csak mond valamit mindenkinek. A nézettség pedig bár már volt magasabb, azért még tűrhető számokat hoz, így jövőre jön a 4. évad, reméljük legalább ilyen jó részekkel.

Saturday, March 3, 2012

Sons of Anarchy (2008-)

Saturday, March 3, 2012
Kissé feleslegesnek érzem, hogy egy olyan sorozatról írjak, ami nemzetközileg is meglehetősen nagy rajongótáborral bír, valamint kijelenthetjük, hogy lényegében aki kicsit is vevő a komolyabb sorozatokra, az már rég bepróbálkozott vele, hogy aztán rabja legyen a Sons of Anarchy című történetnek. De ha nem, akkor is biztos, hogy már hallott róla. Akár kíváncsi rá valaki, akár nem, én azért csak megteszem, ekkora kedvencről nem tudok nem írni pár sort legalább.

Nos, Breaking Bad ide vagy oda, bátran ki merem jelenteni, hogy ez jelenleg a legkomolyabb, legjobban megírt és kivitelezett, jelenleg is képernyőn lévő sorozat. Hiába a személyes kedvenc a The Killing, egy évad azért nem ér fel négy olyan remek szezonnal, melyet a motorosok maguk mögött tudhatnak. Az első évad kezdeti nehézségei, a felvezetés után aztán sorra kaptuk a jobbnál jobb részeket, személy szerint nem egyszer tényleg az állam kerestem a padlón. És ezeket a pofonokat nem csak kizárólag az évadzárókon osztogatta a SOA készítője, Kurt Sutter.

Az a Kurt Sutter, aki véleményem szerint még azt a Damon Lindelof-ot is simán lenyomja, aki azért szintén nem egy kis széria, a LOST egyik főguruja volt. Kurt Sutter kisebb szünetektől eltekintve meglehetősen aktívan kommunikál a rajongókkal, többek közt twitteren is rendszeresen osztja az észt. Tényleg látszódik rajta, hogy szívügye a sorozat, és mindent megtesz annak érdekében, hogy valami egészen eredetit, zseniálisat hozzon össze. Egyébként valóban nem egyszerű figura, nem is olyan rég még twitteren szólogatott be az AMC-nek a Mad Men-nel kapcsolatban, aztán gondolta, hogy jobb lesz ha még időben törli a profilját... Majd később ígéretet tett arra, hogy ha szép számmal nyit a következő szezon, újra aktív szerepet vállal a közösségi médiában. Nos, a negyedik évad első része nem cicózott, csatornacsúccsal köszönte szépen a figyelmet, minden a legnagyobb rendben van, így aztán Sutter nyugodtan visszaülhetett a twitter elé...

Hogy mivel is találkozhatsz a sorozatban? Fegyverkereskedelemmel, drogokkal, jó és kevésbé jó puncikkal, motorokkal, politikával, erőszakkal, akciókkal, nyomozással és családi drámával természetesen. Ezekkel mind találkozhattunk már valahol, valamilyen formában, de ennyire tökéletes összhangban, ennyi szál és terület biztos nem volt ezidáig sehol sem.

A Sons of Anarchy sajnos mai napig nem lett díjakkal elhalmozva, az Emmy jelölések sem éppen úgy repkedtek, ahogy az ember elvárta volna egy ilyen volumenű dolog láttán, de hát ez van, nincs mit tenni. Viszont az Emmy saját magát teheti nevetség tárgyává, ha ténykedése közben egy olyan kultikus magasságokba emelt sorozatot nem képes megfelelő mértékben díjazni, mely véleményem szerint sorozat-történelmet írhat. Már ha nem tette meg eddig... Szerencsénkre lesz még remélhetőleg két felejthetetlen évad, szóval bízzunk a legjobbakban... Értékelés sem lehet kérdéses, egy roppant erős második és harmadik évad után egy talán tökéletes negyediket kaptunk, mely pontszámban nálam maximumot takar.

És nem, nem kell "motorosbuzinak" lenni ahhoz, hogy valaki igazán élvezni tudja ezt a remekművet, de majd mindenki a saját bőrén tapasztalhatja, hogy az első 4-5 rész után mennyire felpörög a sztori. Ja és mondtam már, hogy Sutter egy cseppet sem elhanyagolható vagy béna mellékszerepet is elvállalt a sorozat(á)ban? Ha ezek után sem érdekel, akkor úgy kell neked.




Monday, January 9, 2012

TV Series, shows I saw # 2012

Monday, January 9, 2012
If you want, check out my series list and my ratings. You can see my favorites series and seasons year to year. (This document is continuously updated..) LINK

The Killing: Season 2 – USA, 2012 – 9/10Luck: Season 1 – USA, 2012 6/10 – cancel after the episode 04 
Justified: Season 3 – USA, 2012 – 9/10 
Sons of Anarchy: Season 4
 
– USA, 2011 – 10/10
Breaking Bad: Season 4 – USA, 2011 – 8/10
Breaking Bad: Season 3 – USA, 2010 – 7/10
Breaking Bad: Season 2 – USA, 2009 – 9/10
Breaking Bad: Season 1 USA, 2008 8/10
Community: Season 1 – USA, 2009-2010 8/10

Here you can see now my full lists too.

Tuesday, May 31, 2011

TV Series, shows I saw # 2011

Tuesday, May 31, 2011
If you want, check out my series list and my ratings. You can see my favorites series and seasons year to year. (This document is continuously updated..) LINK

Justified: Season 2 – USA, 2011 – 8/10 

Parks and Recreation: Season 1 – UK, 2011 – 7/10
The Fades: Season 1 – UK, 2011 – 4/10 * cancel after the episode 02
Sons of Anarchy: Season 3 – USA, 2010 – 9/10
Homeland: Season 1 – USA, 2011 – 9/10
Sons of Anarchy: Season 2 – USA, 2009 – 9/10
Sons of Anarchy: Season 1 – USA, 2008 – 8/10
Justified: Season 1 – USA, 2010 – 7/10
It’s Always Sunny in Philadelphia: Season 1 – USA, 2005 – 4/10 * cancel after the episode 05
Oz: Season 3 – USA, 1999 – 7/10

Oz: Season 2 – USA, 1998 – 8/10
Oz: Season 1 – USA, 1997 – 8/10
Friday Night Lights: Season 5 – USA, 2011 – 9/10
The Killing: Season 1 – USA, 2011 – 10/10
ER: Season 6 – USA, 1998-1999 – 8/10

ER: Season 5 – USA, 1998-1999 – 7/10
ER: Season 4 – USA, 1997-1998 – 8/10
ER: Season 3 – USA, 1996-1997 – 7/10
ER: Season 2 – USA, 1995-1996 – 8/10
ER: Season 1 – USA, 1994-1995 – 8/10